Egy új, izgalmas fordulóponthoz érkeztünk. Megszületett az első saját dalunk, a SUNNY SIDE OF JAZZ. Ez a zenekar ars poetica-ja is egyben, természetes volt, hogy az első saját szerzeményünk arról szól, amit képviselünk. Úgy érezzük, nagyot léptünk előre, hiszen ezt a dalt már közösen alkottuk, a saját ötleteinkből kiindulva! Nagyon büszkék vagyunk rá, reméljük Ti is annyira szeretni fogjátok, mint mi!
Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy a világszerte ismert és elismert LIMELIGHT alkotócsoport, akik 3D animációs épületvetítéssel foglalkoznak, külön ehhez a dalhoz készítenek egy monumentális alkotást, ami egy animáció, melyet a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, annak is a jazz hétvégéjén, március 22-24.-e között, a Zsolnay negyed pirogránit udvarán lévő egyik épületére vetítenek ki.
Az alkotásba már engedtek nekünk bepillantást, színes lesz, napos és vidám, -pont, mint a zenénk! Tökéletesen egészítik ki egymást! Természetesen videoklip formában is látható lesz a Sunny side of jazz, de mindenkinek ajánljuk, hogy élőben is tekintse meg a vetítést, mert feledhetetlen élmény!
Íme egy kis ízelítő:
A MAHASZ slágerlistáján a 7. helyen debütált (re)make up című lemezünk! Erre egyáltalán nem számítottunk, köszönjük szépen Nektek! Még csak másfél hete jelent meg a lemez, most volt a lemezbemutató koncert, ami nagyon jól sikerült!
Fantasztikus élmény volt a teltházas Budapest Jazz Clubban játszani! Nagyon-nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött és velünk örült. Valami történt ott velünk, ami -nem túlzok- megváltoztatott minket. Leírhatatlan hangulatban telt az este, mi persze már kora délután odamentünk, hogy felkészüljünk a koncertre és nagyon izgatottan vártuk a kezdést. Még most is beleborzongok, amikor ezt írom.
Amikor felmentünk a színpadra, a sötétben csak annyit láttam, hogy teljesen megtelt a klub, mindenhol emberek ülnek, állnak. Gyomorszorító érzés! Aztán belecsaptunk. Dal dalt követett, egyre fokozódott a hangulat, kitettünk magunkért, és a közönség is csodálatos volt!
A végén a visszataps utáni legutolsó szám, amit csak hárman játszottunk, dob nélkül, hipnotikus hangulatban telt! Benne volt a megkönnyebbülés, a szomorúság, hogy vége a koncertnek, az eufória, hogy sikerült és ennyien örülnek nekünk, a fáradtság, a boldogság… minden!
Ezután percekig nem tudtunk egymással sem beszélni. Köszönjük Nektek mégegyszer!
Nagyon jó volt dedikálni a sok lemezt, látni a lelkes ismerős és ismeretlen arcokat, fogadni a gratulációkat!
Köszönjük a Szűcs Teréznek és Pálffy Szilviának a fantasztikus BLUE PAPRIKA ruhákat, amikben felléphettünk, Ipacs Zsoltnak, az IPACS PINCE vezérének a csodálatos Mrs. Columbo bort, a MAGNEOTON kiadó dolgozóinak a rengeteg segítséget és Nektek, hogy eljöttetek!
Két év várakozás után végre itt az első lemezünk, a (re)make up! Nagyon sokat küzdöttünk érte, sok minden történt a zenekarral, megújultunk, klippeket forgattunk, összekovácsolódtunk – nem csak Norbi miatt
Február 5.-én, 19:00-kor a Budapest Jazz Clubban lemezbemutató koncertünk lesz! Számunkra ez egy nagy pillanat, mert először történik ilyen a zenekar életében. Már most próbálunk rá, izgatottan várjuk! A lemezen hallható számokon kívül sok más dalt is szeretnénk bemutatni, mert persze mi nem tétlenkedtünk az elmúlt időszakban és folyamatosan ötleteltünk, próbáltunk, új számokat raktunk össze.
Szeretnénk megosztani örömünket mindenkivel, akinek tetszik, amit csinálunk, aki mellettünk állt, segített nekünk, hitt bennünk az elmúlt időszakban hiszen nélkülük – nélkületek nem tarthatnánk most itt!
Gyertek és ünnepeljetek velünk 5.-én!
Íme egy kis ízelítő a lemezről:
Fordulóponthoz érkeztünk! Végre megjelent az első klipünk, mindannyiunk kedvence az I Want To Break Free.
Pont olyan, mint mi. Vidám, könnyed, bohókás, színes.
Nagyon élveztük a forgatási napokat! Gráf Péter vezetésével a Balaton-Felvidékre utaztunk, ahol csodálatos helyszíneken, ragyogó napsütésben dolgozhattunk. Először a Tihany melletti levendulamezőt vettük célba, ami éppen virágzott, bevetettük magunkat a növények közé, felszerelkeztünk a szappanbuborék-fújókkal, amik manapság már ipari méretű és mennyiségű buborékot képesek előállítani és megkezdtük a forgatást.
A buborékok nagyon viccesek. Általában képesek a lehető legextrémebb helyeken szétpukkanni. Mondjuk a kamera lencséjén. Vagy az ember orrán. Néha a szemén.
Persze Fannié nem működött, de szerencsére volt tartalékunk is, (Vajon mi tud elromlani a szappanos vízben?), így buborékolhattunk tovább, majd egy éneklés a pokrócon, lehetőleg hunyorgás nélkül és anélkül, hogy látszódna, hogy mennyire nyomnak az alattunk lévő kövek.
A levendulára nagyon vigyáztunk!
Egy rét következett, ahol a biciklis jeleneteket rögzítettük. Elég nehezen sikerült, mert amikor már mindenki a helyén volt, tuti jött egy autó a semmiből és meg kellett várni, amíg továbbhalad, persze az autósok meg bámészkodtak, nem értették, hogy három lány, egy bicikli, meg egy forgatócsoport mit is akar egy rét közepén. Végül sikerült! Persze csak biciklizés közben derült ki a rétről, hogy mennyire hepehupás, de off-road jelleggel megoldottuk, persze mindezt szép ruhában. Érdekes feladat úgy mosolyogni, hogy közben épp vesekő-eltávolító rázkódásban van az ember.
Persze ezzel sosem volt gond, mert valami mindig vicces volt!
Buborékos jeleneteket a Hullám Hostel kertjében is készítettünk, ahol amúgy aludtunk és ahol gyönyörű fűzfalugasokat alakítottak ki. Itt a széllel gyűlt meg a bajunk, mert hiába orientáltuk a kis buborékokat a kamera felé, általában teljesen más irányba szálltak…
Persze nekünk ez nagyon tetszett, Péternek már kevésbé…
A legjobb a lovastanya, ahol a réten sétálás közben Dorika megtudhatta, hogy ahol lovak vannak, ott lótrágya is van. Bizony figyelni kellett, hogy hova lép az ember! Lóra is ülhettünk, miközben Dorina a rét közepén énekelt. Nekem ez volt a kedvencem! Gyönyörű környezet, lovak, rét, nyár…tényleg azt éreztem, hogy ki akarok törni!
Zsófi
Forradalmi időket élünk mostanság, nincs ez másképp a Mrs. Columbo háza táján sem, mi is forradalmi változásokon estünk át az elmúlt hetekben, melynek eredményeképpen a zenekar alapítói közül, Miseta Szandra és Idrányi Ildi már nem tagjai a Mrs. Columbo-nak, más utakon járnak a jövőben, sok sikert kívánunk nekik! Dorina és Zsófi kiegészült egy csodálatos zongoristával, Sárközy Fannival, akit a Jazzy Dalverseny – győztes Mizar zenekarból, a Rostás Regina Quintettből vagy akár az Inner Spring Trioból ismerhetnek a kortárs jazz kedvelői. A Mrs. Columbo a jövőben így három tagú, a koncertek kiegészülve egy állandó vendégművésszel, Kovács Norberttel a dobok mögött. Az új felállásban a próbák fergeteges hangulatban zajlanak, kiváló muzsikusok és nagyon vidám emberek is egyben a zenekar új tagjai, de hogy mindez ne legyen üres csajos fecsegés, készítettünk pár videót az egyik próbáról, győződjetek meg magatok is a zenekar komolyságáról a videók menüpontban!
Novemberben először 12.-én du 6 órakor találkozhattok velünk a Kálvin tér és a Baross utca találkozásánál lévő Szabó Lőrinc téren, egy szabadtéri jótékonysági rendezvényen, ami a közelgő téli hidegben az utcákon élő hajléktalanok problémáira hívja fel a figyelmet, Ma ne menj haza! címmel. Egy héttel később, csak hogy ne legyen túlságosan melegetek, egy újabb szabadtéri bulin várunk benneteket a Liszt Ferenc téren, 19.-én pénteken du 6 órától fél 8-ig adunk koncertet a Lisztfeszt keretein belül. Kiváló borászatok és pálinkafőzdék lepik el a teret ezen a hétvégén, kiegészítve a Mrs. Columbo muzsikájával, kétségtelenül fejedelmi élvezet, kihagyni semmiképp sem érdemes!
Mindenkit szeretettel várunk!
Hosszú idő telt el azóta mióta elkezdtünk dolgozni a stúdióban, de a sok munka mindig meghozza gyümölcsét, most sincs ez másképp, immár tényleg elmondhatjuk, hogy küszöbön áll az album megjelenése!
Mozgalmasan telt a nyár, megjártuk Luxemburgot, ahol fantasztikus hangulatú koncerteken szerepeltünk egy csodás jazz klubban, aztán jöttek a nyári fesztiválok, Kapolcs, Sárospatak és a kedvenc Kobuci Kertünkben is majdnem felléptünk, de a mostoha időjárás közbeszólt így kénytelenek leszünk tavaszig várni evvel a debütálással! Az album viszont már semmiképp sem várat magára tavaszig, október vége felé reményeink szerint a boltok polcaira kerül az első Mrs. Columbo lemez a kedvenc dalainkkal. Addig is természetesen várjuk az egyre nagyobb számban a koncertekre érkező rajongókat, október elsején Kassán, aztán 5.-én az Old Man’s-ben, ahol a hangulat és a remek konyha is a régi!
Javában dolgozunk még az első albumon, már sok számot felvettünk, nagyon szeretnénk, hogy tavaszra kész legyen, de azt talán még jobban, hogy a lehető legjobbat sikerüljön kihoznunk magunkból és megmutassuk a világnak mennyire jó is a Mrs. Columbo!
Az elkészült számok közül párat elküldtünk a 90.9 Jazzy Rádiónak és nagy örömünkre bejött nekik, és így abban a boldogságban lesz részünk, no és persze minden kedves rajongónknak is, hogy már a rádióból is szól a Mrs. Columbo! A február a fél méteres hó mellett más örömhíreket is tartogatott számunkra, több új budapesti klubban is fellépünk, 13.-án a Jazzy Pub vendége lesz a zenekar, 18.-án pedig a Grand Hotel Royal klubjában játszunk majd, amit 20.-án egy már szokásosnak mondható Jazz Garden és egy 27.-i hagyományosan remek hangulatú Old Man’s követ. Közben készülnek az új dalok és egy másfajta átalakuláson is átesünk nemsokára, de ez egyelőre legyen meglepetés, hamarosan egy újabb bejegyzésben ezt is megosztjuk veletek, addig is mindenkinek még több havat, sok síelést és remek bulikat kívánunk, várunk benneteket a koncerteken!
Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek, véget értek az ünnepek, mi is szusszantunk egy keveset. Volt pár remek bulink ebben az időszakban is és persze a családi körben töltött napok alatt mi is jókat ettünk, ittunk de már Karácsony másnapján újra együtt voltunk és egy fantasztikus hangulatú helyen koncerteztünk egy igazán remek közönség előtt Székesfehérváron, a Petőfi Moziban.
Eztán sem tétlenkedtünk, stúdióba vonultunk a két ünnep között, hogy felvegyünk azokat a számokat, amiket mostanság raktunk össze és elkészítsünk pár olyan felvételt, amit reményeink szerint nemsokára már a rádiókból fogtok majd hallani. A munkálatok még javában zajlanak, azon vagyunk, hogy tavasszal végre megjelenjen a Mrs. Columbo első lemeze, amivel nyáron körbe koncertezzük az országot, ha Ti is úgy akarjátok!
Januárban Budapesten a szokásosan remek hangulatú Old Man’s-ben lépünk fel 16.-án illetve lesz egy kiállításmegnyitóval egybekötött fellépésünk a Zuglói Smooth Jazz Klubban, a Cserepesházban 29.-én. A kiállításon Bukovics Andrea képzőművész munkái láthatóak majd, Andi nevéhez fűződik többek között a Mrs. Columbo arculatának és honlapjának tervezése is. Mindenkit sok szeretettel várunk és újfent Mrs. Columbo-ban gazdag Új Esztendőt kívánunk!
Ugyan már több mint egy éve létezünk és Mrs. Columbo név hallatán is egyre több embernek jut eszébe Galambos Dorina és női zenekara, úgy gondoltuk, hogy ideje volna megmutatni magunkat az újságíróknak is, ezért szerveztünk egy exkluzív sajtókoncertet a média képviselői számára. Kerestünk egy jó klubot, ahol családias hangulatban vendégül láthatjuk a sajtót egy picit tán másképp, mint ahogyan ez lenni szokott, olyan “Mrs. Columbo-san”. Nem szerettünk volna szokásos “pogácsamenüt” kínálni és női zenekar lévén, gondoltuk megmutatjuk, hogy nem csak a színpadon érezzük otthon magunkat, hanem a konyhában is, Szandi javaslatára mindannyian sütöttünk egy finom süteményt. Összeállítottunk egy egyedi koncertprogramot, jó sokat próbáltunk, Andi tervezett egy gyönyörű meghívót, jól elküldtük mindenkinek, akiket a Fruzsi aztán kíméletlenül felhívott és egyszer csak eljött a pillanat és ott álltunk a Szeparé Bisztró színpadán. Sokan eljöttek, a sütik is fogytak rendesen, a kezdeti fagyos kíváncsiság után a hangulat is kezdett oldódni és a fél órás koncert végére már csak mosolygós, tapsolós arcokat láttunk magunk körül. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy eljöttek és meghallgattak minket, mi nagyon jól éreztük magunkat és ha lehet hinni a sajtóban megjelenteknek, akkor a közönségünk sem érzett másképp.
Íme egy kis ízelítő a mostanság napvilágot látott írásokból Mrs. Columbo témában:
http://www.metropol.hu/kultura/cikk/495799
http://kultura.hu/main.php?folderID=951&articleID=293693&ctag=articlelist&iid=1
I saw Diana Krall live in Budapest. She was one of my favourite singers so far and didn’t disappoint me this time either. She just spellbound me from the first moments and it lasted until the end of the concert. Brilliant voice combined with great music and performed in a very natural and human way. I could feel that those guys on stage are not only great musicians but great people and friends playing together and that is what makes a diference between a band and a GREAT band. She just so simply created a very cosy and friendly atmosphere. Great scence of humour, funny stories between the songs and I just felt that I’m among friends playing together and wished I could go on stage and play with them. It was real inspiration, Thank you Diana!
Zsófi

